
Mivel az Agisys Kft közel egy évtizede standard beszállítója az ajkai gyárnak, ezért ennél a projektnél is számítottak a segítségünkre.

Többszöri személyes és telefonos egyeztetés után, a gyár mérnökei cégünk ajánlatát fogadták el. A döntésben nagy szerepet játszott az eddig beépített hajtásaink megbízhatósága, kedvező árfekvése és természetesen a rövid szállítási határidő. A mostani projektben 11db 7,5kW teljesítményű hajtóműves-motort és a hozzá való frekvenciaváltót kellett leszállítanunk 1 héten belül.
Mivel törökbálinti telephelyünkön jelentős mennyiségben raktározzuk hajtásainkat, ezért nem okozott problémát a határidő rövidsége. A megfelelő hajtóművek kiválasztása után, már csak azok összeszerelés volt hátra, melyet szerelőgárdánk soron kívül teljesített, így a rendeléstől számított, második napon már átvehetőek voltak a termékek.
A timföldgyár mérnökei, és a kivitelezésben részvevő cégek rengeteg munkát fektettek a projekt megvalósításába, melynek eredményeként, folyamatos üzem mellett, február 28-án elkezdődhetett a technológiaváltás. Büszkeséggel tölt el minket, hogy a mi hajtásainkkal és vezérléseinkkel valósulhatott meg az új technológia első szakaszának üzembe helyezése.
Az évek során folyamatosan növelt raktárbázisunk segítségével a felmerülő feladatok 99%-át pár napon belül meg tudjuk oldani. Hajtástechnikai igényeikkel keressenek minket, használják ki törökbálinti raktárkészletünket és szakmai felkészültségünket.
Horváth Attila
vezető üzletkötő
Küldetésünk keverő berendezések, hajtástechnikai rendszerek és ezek elemeinek tervezése, gyártása, összeszerelése, értékesítése és javítása.
Legyen Ügyfelünk Ön is!