Közeleg az év vége, és rengeteg vállalkozás csak most döbben rá arra, hogy maradt még karbantartásra és fejlesztésre elkölthető szabad kerete, amit az elkövetkezendő hetekben fel kell használnia.
Amennyiben a cégük is ebben a helyzetben van, és új hajtómű vásárlásán vagy meglévő cseréjén gondolkodnak, esetleg csak tartalék eszközt kívánnak beszerezni, akkor a több mint 25 éves szakmai múlttal rendelkező Agisys Kft. ajánlata több szempontból is szerencsés lehet Önnek. Hogy miért?
Az év végi beruházások esetében óriási kockázatot jelent, hogy a megrendelt termék teljesítése nem tud megvalósulni az adott pénzügyi esztendőn belül.
Az Agisys által gyártott és forgalmazott termékek azonban szinte kivétel nélkül mind raktárkészleten vannak, így megrendelőinket gyakorlatilag azonnal ki tudjuk szolgálni, így nekünk nem jelent problémát az év végi határidő betartása a teljesítés szempontjából.
Ha szükségünk lenne néhány új hajtóműre, vagy bármilyen egyéb hozzá kapcsolódó kiegészítőre, a kapcsolódó megrendelést legkésőbb néhány napon belül teljesíteni tudjuk, nincsenek hónapokig tartó szállítási idők és egyéb kellemetlenségek.
Mindehhez pedig természetesen garantáljuk a kimagasló prémium minőséget és a jó ár-érték arányt is!
Hogy milyen hajtóműveket tudunk biztosítani céges megrendelőinknek azonnali raktárkészletről?
Csigahajtómű - VF-W család
Csigahajtóműveink az elérhető ár és a megbízhatóság szinonimáit képviselik, méghozzá csúcskategóriás konstrukció társaságában. A magas élettartam miatt egy jól megtérülő és okos befektetésnek tekinthető, amit ráadásul szinte bárhol nagyon rugalmasan alkalmazhatunk.
Számos építési alakban, megannyi tengelykonfigurációval és motorcsatlakozási lehetőséggel büszkélkednek, miközben a 0,04 kW - 75 kW terhelhetőségükhöz 13 Nm - 7100 Nm nyomaték társul.
Homlokkerekes hajtómű - C család
A maga kategóriájában szintén rendkívül népszerűnek tekinthetők homlokkerekes hajtóműveink, melyek a kedvező árfekvésükkel és a prémium minőséget képviselő műszaki tulajdonságaikkal hívják fel magukra a figyelmet.
A talpas és peremes rögzítési lehetőség mellett rendkívül gazdaságos megoldásnak tekinthetők, és különösen ideálisak tengelyvonalú hajtások esetén. Mindemellett tulajdonságaik is példaértékűek, elég csak a 0,08 kW - 213 kW terhelhetőségre és a 45 Nm - 12 000 Nm nyomatékra gondolni.
Hajtómű kínálatunk
Az Agisys portfóliójában természetesen megannyi más egyéb termék is megtalálható. Hajtómű kínálatunkban ott vannak – a teljesség igénye nélkül – a kúpkerekes-, a lapos-, a párhuzamos tengelyű-, a bolygókerekes- és a precíziós hajtóművek is
Speciális közegben szeretnénk használni leendő hajtóművünket és nem találtunk megfelelő típust a kínálatban? Aggodalomra semmi ok, hiszen saját gyártói hátterünknek köszönhetően az egyedi igényeket is képesek vagyunk kielégíteni.
Az ilyen formában gyártott hajtóművek esetén az átfutási idő természetesen némileg több, mint a raktárkészletről szállított szabvány termékek esetén, azonban saját CNC gyártósorunk miatt még az így megrendelt eszközöket is el tudjuk készíteni záros határidőn belül.
Szeretne hajtóművet vásárolni, de bizonytalan néhány kérdésben? Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma a megadott elérhetőségek valamelyikén, felkészült kollégáink várják hívását vagy szöveges megkeresését!
A nem tervezett leállások komoly veszteségeket okozhatnak! A prediktív karbantartás segít megelőzni ezeket a problémákat, így növelve a hatékonyságot és csökkentve a költségeket. A WEG Motor Scan egy olyan innovatív megoldás, amely a mesterséges intelligencia tudását felhasználva segíti a karbantartásban dolgozó szakemberek munkáját
Küldetésünk keverő berendezések, hajtástechnikai rendszerek és ezek elemeinek tervezése, gyártása, összeszerelése, értékesítése és javítása.
Legyen Ügyfelünk Ön is!